Sok Jó-hírünk Van  „KoBeKo Közösségi Kulturkohó”

Sok Jó-hírünk Van „KoBeKo Közösségi Kulturkohó”

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP), Széchenyi 2020 által meghirdetett 1.3.5-16-2016-00389 számú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című projektünk keretében lezajló programok beszámolója és ajánlója.

 

  • Baba- Mama klub: Minden héten, pénteken 10:00 órakor a Kossuth Művelődési Házban. A Ringató májusi foglalkozásán számos Dal: Cifra palota, Sárkány paripán vágtattam, Hangutánzók: Igy beszélgetnek a békák hangoztak el, amit többször ismétlünk, hogy a szülők is meg tanulják és otthon is tudják énekelni a gyerekeknek. Közös játékok: A házat kiseperjük, borsót főztem stb. Igy a gyermekeink játékos fejlődését segítjük. Minden érdeklődőt várunk akik szeretnének egy jó hangulatú foglalkozásban résztvenni.

Következő Ringató foglalkozás június 13-án 9:30-kor a Kossuth Művelődési Házban. 

Klubvezető: Csémi Hajnalka

 

  • Berze Darts Klub: Májusban részt vettünk az országos steel csapatbajnokságon, ahol az ország összes harmad osztályú csapata felsorakozott. Először próbálták ezt a szervezési formát, eddig regionális versenyek voltak. Jó volt látni és tapasztalni az ország másik feléből jött játékosok stílusát, erőviszonyát. Az eredményeket tekintve az 5. helyen zártunk, lesz ez még jobb is! Köszönet a kis csapatnak: Klajbár Zoltán, Klajbár Gergő, Erős Tamás, Bedő Fernc.

Minden szerdán edzőnkkel várunk mindenkit 17:00-tól a Kossuth Művelődési Házban. 

Klubvezető: Hering Gyula

  • Barkács klub: Május foglalkozásunkon nyomott mintás üdvözlő lapokat hajtogattunk, arra ragasztottunk virágokat, szívecskéket, majd pár kedves szót írtunk rá. A hangulat most is, mint mindig jó volt, és tetszésüket most is kifejezték a hölgyek. Alkotásban tartalmas délelőtt volt.

 

Foglalkozásvezető: Szűcs Ferencné

  • Kattanj rá, Nagyi! A klubfoglalkozások immár két heti két alkalommal látogathatók. Szerdánként 10:00-tól a Vasasi Öregek napközije. ( Jelenleg maximális létszámmal) illetve Csütörtökönként 17:30-19:00 óráig a Somogyi Kossuth Művelődési Házban. ( Jelenleg is több hely van az érdeklődők számára. A találkozókon, egyéni problémákkal foglalkozunk, illetve gyakorlati feladatokat oldunk meg együtt. (Szövegszerkesztés, kép szerkesztési feladatok, email, közösségi oldalak stb)

Foglalkozásvezető: Tóbi Antal 

Egészség védelem -/Fitt anya / : A foglalkozáson hetente kétszer hétfőn és csütörtökön 16:30-tól egy órát tornázunk a nagyobb gyerekek egy mással játszanak ,vagy próbálják leutánozni a torna gyakorlatokat. A kisebb gyerekeket meg segédeszközként (súlyzóként) használják az anyukák. Minden anyukának a szülés után szüksége van a teste regnálására. A mi kis közösségünk erre ad lehetőséget azoknak is akik nem tudnak fitnesztermekbe eljárni, vagy nem tudják kire hagyni a kisgyermeket. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Gyertek és próbáljátok ki a közös tornát!! A kedvünk töretlen továbbra is várjuk a csatlakozni vágyókat.

 

A fenti programokról várjuk az észrevételeket, érdeklődőket a szokásos elérhetőségeinken; személyesen a Kossuth Művelődési Házban (Búzakalász u. 47.), telefonon a 72/337-838 illetve a +3630/183-5730 telefonszámokon és az info@kobeko.hu e-mail címen.

Friss Hírek