Vidéki Hangulat Tábor

Vidéki Hangulat Tábor

Vidéki Hangulat Tábor

 

Idén is szeretettel vártuk a gyermekeket a Kossuth Művelődési Házban szervezett Vidéki hangulat táborunkba. Örömünkre hatalmas érdeklődéssel, nagy létszámban jelentkeztek a táborozni vágyó gyermekek és szüleik. Mindhárom turnusunk élményekben, programokban gazdagon telt el. Minden hét első napját ismerkedéssel töltöttük, később ellátogatunk a Lukács tóra, ahol a gyerekek trambulinoztak, körhintáztak, majd egy közös fagyizással zártuk az ottlétünket. Kirándultunk a közeli Vadkörte tanyára, ahol lovagoltunk, célba lőttünk, megismerkedünk a tanya állataival, majd kellemesen elfáradva visszatértünk a KoBeKo-ba. Eltöltöttünk egy napot a Mecsextrém parkban, a legnagyobb kedvencek közé tartozott a bob és a kötélpálya, de természetesen nem maradhatott ki a csúszdázás, az X-Jump ugráló, a rodeó bika, a lő szimulátor, de még a gokart sem. A bátrabbak kipróbálták a 3D karikát is. De a nagy melegben nem maradhatott el az ebéd utáni hűsítő jégkrémezés sem. A nagy izgalmak után egy napot pihentetőbb programokkal töltöttünk el. Terepasztalt, emlékkönyvet, mohafalat, papírdoboz állatkát készítettünk, kagylót festettünk, virágot ültettünk, vizicsatáztunk. Minden hét zárásaként tábor olimpiát tartottunk, melynek részeként darts, tánc és karaoke versenyszámban illetve akadálypályán mérkőzhettek meg a gyerekek. Búcsúzóul egy kis éremmel ajándékoztuk meg a gyerekeket, ami emlékül szolgál a közösen eltöltött vidám percekről.

Végül pedig had idézzek pár pozitív visszajelzést, amit a szülőktől kaptunk:

„Kislányom táborban volt nemrég a KOBEKO-ban és nagyon tetszett neki, profin szervezett program volt. Hálás köszönet mindenkinek, aki sokat dolgozott a sikerért!”

„KOBEKO! Köszönet a Vidéki hangulat táborért. Változatos programok, jó társaság, sok-sok alkotás és cukiság érem.”

„Szeretnénk megköszönni a KoBeKo csapának ezt az élményekben gazdag hetet,melyet a Vidéki Hangulat tábor nyújtott unokaöcsémnek! Szuper volt! Nagyon élvezte,minden nap izgatottan készült a következő nap eseményeire. Köszönet a kedves,gyermekbarát,családias hangulatért,a segítőkészségért (szuper kölcsön bicajért külön), a jól összerakott programokért! Köszönjük! Szuperek vagytok! Reméljük,jövőre is jöhetünk!”

Programok