Projektzárás a KoBeKo-ban

Projektzárás a KoBeKo-ban

Projektzárás a KoBeKo-ban

 

NCTA – 2014 – 10761 – C

„Egy a piszkos 12-ből: Jó szerencsével építjük a közösséget!”

 

Az együttműködési és érdekérvényesítési kezdeményezéseken túlmenően, olyan közösségi események valósultak meg, ahol az egészen piciktől, a családokon keresztül az idősekig, mindenki talált számára megfelelő programot és szolgáltatást. Nagy hangsúlyt fektettünk a kicsik és nagyok bűnmegelőzési ismereteire, illetve a polgárőrök okleveles ismeretekre tehettek szert, ezzel bővítve szakmai tudásukat.

A gyerekek klubprogramjai rengeteg kézműves tevékenységet és élményszerző barangolást kínált. A fiatalok hétvégente összemérték darts és csocsó tudásukat vagy épp hosszú órákig társasjátékoztak.

Számos ügyben biztosítottunk egyéni és csoportos tanácsadást szervezetek és magánszemélyek részére is. A paletta igen széles volt, érintve a civil, üzleti, ifjúsági, pályázati, jogi, egészségügyi és egyéb témaköröket.

A kerti praktikák és tapasztalatcsere mellett nem csak számítógépes ismeretekre tehettek szert, de számos családi és mozgásos programot is kínáltunk.

Helyi mesterek mutatkoztak be, több alkalommal tették közszemlére portékájukat, műveiket, ahol nem csak megcsodálni, de vásárolni is volt lehetőség és mely kiváló alapja a Helyi Termelői Piac meggyökerezésének.

Hagyományteremtő jelleggel indítottuk útjára azt a kezdeményezést, ahol év végén olyan helyi vállalkozót díjaztunk a „CsupaSzív vándoRkupa” keretében, aki legtöbbet tett a településekért és önkénteseket ismertünk el a „Próbáld ki, hogy milyen sokat adsz, ha egy kicsit önzetlenül adsz J” program keretében.

A helyi programok rendszerezésére negyedévente jelentettük meg Kalendárka programgyűjteményünket a Sok Hírünk Van havilapunkban.

Az érdekérvényesítés jegyében a helyi problémák felderítése és az arra tett megoldási javaslatokra Jövőkutató műhelyt hoztunk létre, melynek eredményét egy Cselekvési terv és Hatástanulmány foglalja össze.

Eltökéltük azt is, hogy összegyűjtjük az itt található mestereket, értékeket. És, hogy mire büszke Somogy, Vasas és Hird? Hát ennek eredményét tartja a kedves Olvasó a kezében. Reméljük, elnyertük tetszését és Ön is büszke a helyi értékekre.

 

Jelen projekt 2015. március 1. és 2016. április 30. között valósult meg Pécs peremkerületeiben Somogy-Vasas-Hird településeken, utolsó hónapban már főként csak az adminisztrációs kötelezettségeknek teszünk eleget.

Ebben az időszakban 8 féle tanácsadást és műhelyt tartottunk, 3 gyermek és ifjúsági klubot, 9 kapcsolódó tevékenységet és 13 rendezvényt valósítottunk meg több, mint 2500 fő részvételével.

 

Néhány programot továbbra is folytatunk, többek között az ifjúsági klubokat:

 

Tea- Ház gyermek és ifjúsági klub

A márciusi hónap a Tea- Ház mozgalmas volt. A teremből a gyerekekkel közösen leszedtük a farsangi dekorációt. Csodálatos hóvirágokat és tavaszi virágokat készítettünk papírból. A Berze Ifjúsági klubbal közösen filmet néztünk és Március 15-re szép kokárdákat készítettünk. Ebben a hónapban is szülinapoztunk, amit finom házi tortával ünnepeltünk meg. Húsvéti kézműves délutánon is részt vettünk a Kossuth Művelődési Házban, ahol a húsvéthoz kapcsolódó kézműves dolgokat készítettünk. A Tea- Házban festettünk tojásokat is, a gyerekek örömére. Kirándulni is voltunk a Székesegyházban és a Cella Septichoraban, ahol nagyon sok szép látnivalóval gazdagodtak a gyerekek. A Szent István téren megnéztük a szökőkutat és egy nagyot sétáltunk a szép tavaszi időben. Sok változatos programunk volt, amin a gyerekek nagy lelkesedéssel vettek rész.

Időpont: kedd – péntek 16:00 – 19:00

Helyszín: Vasasért Egyesület Székháza (7691 Pécs-Vasas, Bencze J. u. 6.)

 

Berze Ifjúsági Programok Gyula – összefoglaló a teljes programról

Március hónapban is sokan ellátogattak a Berze Ifjúsági klubba. A hónapban volt egy darts előadás, ami sok embert megmozgatott, köszönet Bozsok Attilának. Versenyre is sor került, ami nagyon jó hangulatban zajlott, gratulálunk az első helyezettnek Horváth Gábor „Scooternek”! Az évben lesznek még versenyek, amire várjuk a lelkes amatőröket, soha nem késő elkezdeni! Következő verseny Április 16! Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, és a hétköznapokban is a sportolni vágyó ifjúságot, hisz egy kis sport mindig kell!

Időpont: hétfő, kedd 15:00 – 19:00 (sport) és szerda 15:00 – 19:00 (ifjúsági klub)

Helyszín: Berze Művelődési Ház

 

 

 

Programjaink ingyenesen vehetők igénybe, többségük a Kossuth Művelődési Házban valósultak meg.

Vasasért Egyesület, KoBeKo Művelődési Központ

7691 Pécs-Somogy, Búzakalász u. 47.

+36 72/337-838, info@kobeko.hu, www.kobeko.hu/p12

Jelen „Egy a piszkos 12-ből: Jó szerencsével építjük a közösséget!” c. NCTA-2014-10761-C sz. pályázat az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával valósul meg. www.norvegcivilalap.hu

 

Archívum