Tudósítás a KoBeKo fiataljairól

Tudósítás a KoBeKo fiataljairól

Kossuth Művelődési Ház

(7691 Pécs-Somogy, Búzakalász u. 47.)

 

Tea-Ház gyermek és ifjúsági klub

Az év utolsó hónapja mozgalmasan telt a Tea-házban. A hónap elején elkezdtünk készülődni a Mikulás bulira. Kartonpapírból készítettünk a gyerekekkel egy nagy hóembert és egy télapót. Utána közösen feldíszítettük a termet, majd az ablakokat is fenyőfa alakú díszekkel és hópihékkel.

A Mikulás buli nagyon jól sikerült, különféle vetélkedők is voltak, pl. keresztrejtvény, télapó kvíz, találós kérdések. Aki helyesen megoldotta őket jutalomban részesült.

Volt olyan nap, amikor kakaós sütit sütöttünk, majd Adventre készülődtünk és két koszorút is készítettünk, a gyerekek nagyon élvezték.

Ebben a hónapban sem maradhatott el az immár szokásos szülinapozás, két kisgyerek is ünnepelte a szülinapját. Finom házi készítésű torta is volt, nagyon jó hangulatban telt az ünneplés.

Luca napján búzát ültettünk, az utolsó héten pedig, Karácsonyra készülvén, gipszből készítettünk angyalkát, amit ki is festettek, nagyon tetszett nekik. Ajándék képeslapokat is nagy szeretettel készítettek. Szecsődi Zsoltnak köszönhetően, idén is feldíszíthettünk egy gyönyörű fenyőfát a Tea-Házban. Ezúton is köszönjük szépen az adományt.

Idén is változatlan időpontban és minőséggel várjuk a gyerekeket és fiatalokat.

Időpont: kedd, szerda, péntek 16:00 – 19:00

Szakmai vezető: Nagy Emese
Berze Művelődési Ház

(7691 Pécs-Vasas, Szövetkezet u. 13.)
Berze Ifjúsági Programok

Decemberben számos fiatal fordult meg a Berze Nagy János Ifjúsági Klubban. Fejlődött a klub, új darts tábla került hozzánk, egy igen komoly versenytábla. Emellett megvannak még a meglévő asztalaink (csocsó, rex, ping-pong) és a kisebbeket is foglalkoztattuk, társas, kártyák, és különböző készségfejlesztő játékokkal. Az Új Évben is várjuk sportolni vágyó ifjúságot, hisz egy kis sport mindig kell! Elérhettek minket facebook-on is Berze Ifjúsági klub címszó alatt. Időpont: hétfő, kedd 15:00 – 19:00 (sport) és szerda 15:00 – 19:00 (ifjúsági klub)

Klubvezető: Hering Gyula

 

KoBeKo Baba-mama klub

Ebben a hónapban Lévainé Nagy Nelli tartott előadást az Anyukáknak elsősegélynyújtásról. Ebben tanítványai segítettek neki, akik a suli elvégzése után mentőápolók lesznek.

Próbababákon mutatták be mi a teendő, ha szükség van a segítségre. Főleg kisgyerekeknél fontos, mert ebben a korban bármit lenyelhetnek, félrenyelhetnek és ilyenkor mi szülők kétségbeesünk, hogy mit is kell csinálni. Az Anyukáknak módjukban állt kipróbálni a próbababán való elsősegélynyújtást, sőt a gyerekeknek is megtetszett, így Miki és Réka is segített ebben. Nagyon aranyosak voltak, lehetséges, hogy még ők is mentőápolók lesznek! Nellinek nagyon szépen köszönjük, hogy elfogadta a meghívást.

Még Bella kismamánk is eltudott jönni, pedig már nagyon nagy volt a pocakja.

Azóta, december 21-én este megszületett Bella kislánya, Lotti Anna
3080 grammal és 51 cm-rel.

Gratulálunk a kismamának, ez a legszebb karácsonyi ajándék!

Időpont: minden szerda, 14:30 – 17:30

Klubvezető: Lakatos Anett

 

Nagy Emese

Szakmai és ifjúsági-klub vezető

Vasasért Egyesület

7691 Pécs-Somogy, Búzakalász u. 47.

Tel: +36 72/337-838

E-mail: info@kobeko.hu

Facebook-on:

KoBeKo, és KoBeKo Művelődési Központ néven

Archívum